Foglalás





Foglalás telefonon
(00 36) 94 558-030

Hírek

Vulcano Energia Miss Alpok-Adria Vas Megye Szépe verseny a Caramellben




30 évvel ezelőtt, Olaszországban rendezték az első Alpok-Adria Szépségversenyt, ott került először korona a királynő fejére. Az idén Vas megye szépségeinek is hasonló élményben lehet részük a megyei döntőben, melynek szállodánk a Caramell Premium Resort****superior ad otthont.



Március 10-én, a szakmai zsűri által kiválasztott 12 legszebb lány verseng majd. A megyei döntő első helyezettje a Vulcano Energia Miss Alpok-Adria Vas Megye Szépe címet nyeri el, és közvetlenül az országos döntőbe jut.

A verseny előtt a lányok fotóit a szálloda különleges helyszínein készíti el Benkő Péter. A szervezőtől megtudhattuk, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a lányok felkészülésére, közös programokat szerveznek, hogy jobban megismerjék egymást a versenyzők. Megtanulják, hogyan kell a színpadon megjelenni, mozogni. Megismerkednek a megye történelmével és nevezetességeivel, hiszen a zsűrit nemcsak a szépségükről, hanem a tájékozottságukról is meg kell győzniük. A verseny ideje alatt végig a saját régiójukat népszerűsítik, bemutatják a megye turisztikai látnivalóit és kulturális értékeit.

A március 10-én rendezendő megyei döntőn a lányok különböző ruhákban lépnek színpadra. Dudik Szonja-kreációkat, a tervező fürdőruháit és estélyi ruháit fogják viselni a részben szponzorokból, részben pedig szakmabeliekből álló zsűri és az érdeklődő közönség előtt.

A döntő sztárfellépője Szabó Ádám, a műsorvezetője Gyetván Csaba lesz. Fellépnek a Movement Academy táncstúdió táncosai, és további meglepetésekkel is kedveskednek a szervezők.

Az Alpok-Adria Közösség országaiból – Olaszországból, Németországból, Szlovéniából, Horvátországból, Ausztriából, Magyarországról, Svájcból, valamint Szlovákiából is – érkeznek résztvevők a több évtizedes hagyományokkal bíró megmérettetésre.





KIEMELT ajánlatok


További ajánlataink

  • Vezetéknév
  • Keresztnév
  • E-mail
  • Üzenet

CARAMELL PREMIUM RESORT **** superior
H-9740 Bükfürdő, Európa út 18. • Tel.: (00 36) 94 558-030 • (00 36) 30 616 8321 • Fax: (00 36) 94 558-031 • info@caramell.hu • www.caramell.hu