Foglalás





Foglalás telefonon
(00 36) 94 558-030

Hírek

CARAMELL 15 NYEREMÉNYJÁTÉK – Főnyeremény sorsolás




Elérkeztünk születésnapi nyereményjátékunk utolsó sorsolásához, mely során kiderül, hogy ki viheti haza az értékes díjak egyikét, továbbá az 1.000.000 Forintos főnyereményt!



Változatos és izgalmakkal teli évet tudhatunk magunk mögött. Egyes időszakokban a gondoskodás, máskor pedig az utazás kapott főszerepet. A 2020-as év utolsó időszakában ismételten a pihenés került előtérbe. Továbbra is csak az üzleti céllal érkező vendégeinket tudjuk fogadni 2021 január 11-ig, egyéni vendégeink pihenését nem tudjuk biztosítani szállodánkban.

Szerettük volna az idei évet minél különlegesebbé tenni, hogy szállodánk 15. születésnapjának évében vendégeink részére felejthetetlen élményeket tudjunk okozni. Idén igazán megérte a Caramellben vendégnek lenni. Egy igazán egyedülálló és exkluzív nyereményjátékot indítottunk el szállóvendégeink között, mely során értékes nyereményekkel gazdagodhattak. Június 6-án indult útjára a „Caramell 15 Nyereményjáték”, mely keretein belül – összesen 6 alkalommal – több értékutalvány került kisorsolásra, nem kevesebb, mint 200.000 Ft értékben. A játékban minden olyan vendégünk részt vehetett, aki 2020.06.06 és 2020.12.12 között direkt foglalással tartózkodott nálunk és a tartózkodási időtartamuk minimum két éjszaka volt.

A havi nyeremények kisorsolása, – egészen júniustól novemberig - minden hónap 15-én került megtartásra. Az év végén, december 12-én egy fergeteges születésnapi rendezvény keretein belül szerettük volna kisorsolni a 6. havi győztes nevét, továbbá a 3 főnyereményt is. A jelenlegi járványhelyzet azonban közbeszólt. Mindannyiunk védelme és biztonsága érdekében, továbbá a hatályos korlátozások tükrében egy biztonságosabb sorsolási formát választottunk. A sorsolás eredményét online formában, Facebook és weboldalunkon, valamint hírlevelünkben tettük közzé.

Elsőként november havi győztesünk nevét sorsoltuk ki, aki az idei évben hatodikként lett szerencsés nyertese egy 200.000 Ft értékű Caramell értékutalványnak.

November havi sorsolásunk szerencsés nyertese:

Kadenszki Éva

Foglalási szám: 2.128271

Gratulálunk a nyertesnek! Hamarosan felvesszük vele a kapcsolatot!


Ezután következett a főnyeremények kisorsolása!


A június és december között zajló nyereményjátékunkban résztvevő vendégeink közül kerültek kihúzásra a nyertesek nevei. Mindenki egyaránt nagy eséllyel indult a sorsoláson, hiszen részt vettek azok a személyek is, akik nem nyertek a havi sorolások keretein belül, továbbá azok is, akik megnyerték az adott havi sorsolást. Így fennállt a lehetősége annak, hogy valaki kettő alkalommal is sikerrel jár a sorsoláson.

Itt az elsőként kisorsolt személy a 3. díj szerencsés nyertese. Egy hónapon belül, ő a második, aki megnyerheti a 200.000 Ft értékű Caramell értékutalványt.

A harmadik díj szerencsés nyertese nem mást, mint:


Molnár Csaba

Foglalási szám: 2.127351



Második díjunk, egy 300.000 Ft értékű Caramell értékutalvány volt, melyet kisorsoltunk.

A szerencsés nyertes, aki második kisorsoltként elnyerte a második díjat:


Csillag-Horváth Anna

Foglalási szám: 2.126622


A következő név, az utolsó kisorsolt személy volt. Ő az, aki hazaviheti magával szállodánk első számú fődíját, mely nem más, mint 1.000.000 Ft pénzösszeg!


A szerencsés nyertes, aki a harmadik kihúzott névként elnyerte ezt a tekintélyes pénzösszeget:


Dublinszki István

Foglalási szám: 2.120209


Gratulálunk a nyerteseknek! Hamarosan felvesszük velük a kapcsolatot!


Köszönjük mindenkinek a részvételt és gratulálunk minden szerencsés nyertesnek, illetve résztvevőnek! Reméljük sok örömet szereztünk ebben a változatos esztendőben és egy kis boldogságot tudtunk csempészni a mindennapokba.

A következő évet szeretnénk még különlegesebbé tenni. A 2021-es évben újabb izgalmakkal, fejlesztésekkel és meglepetésekkel készülünk Önöknek, hogy minél felejthetetlenebbé tegyük a nálunk eltöltött élmények pillanatát.

Tartsanak velünk a következő esztendőben is és éljük át együtt a Caramell élményeket!





KIEMELT ajánlatok


További ajánlataink

  • Vezetéknév
  • Keresztnév
  • E-mail
  • Üzenet

CARAMELL PREMIUM RESORT **** superior
H-9740 Bükfürdő, Európa út 18. • Tel.: (00 36) 94 558-030 • (00 36) 30 616 8321 • Fax: (00 36) 94 558-031 • info@caramell.hu • www.caramell.hu